Itt a nem mondhatni, hogy a legjobb, de elég jó történeteket ficeket olvashattok.

 

---

 

Boldog voltam, míg meg nem...

 

 

 

Szokásomhoz híven, mint mindig, csak késő este érek haza a munkámból. Shou időközben, mint mindig, míg várt rám, elaludt. Jaj, szegényem! Ha tudná, hogy mennyire, de mennyire szeretem! Ha tudná , hogy mennyivel szívesebben lennék itthon vele, és egész nap őt csókolnám minthogy dolgozni járnék el abba a kibaszott irodának a négy fala közé! De sajnos ő ezt nem tudhatja meg, hiszen mindig "elkerüljük" egymást. Hol ő megy nappal dolgozni, hol én megyek be délutáni műszakra és késő este érek haza. Talán a próbákon találkozunk. Bemegyek a hálóba, és meglátom nyugodtan alvó kedvesemet. Elmosolyodom a látványon. Csak ilyenkor olyan békés. Szívet melengető érzés mellette feküdni és mosolyogva figyelni az ő arcát. Elmegyek letusolok, majd én is befúrom magam az ágyba. Nem tudok aludni. Valami nyugtalanít. És ez a nyugtalan érzés még nyugtalanabb lesz mikor Shou feltápászkodik mellőlem, és bemegy a fürdőbe. Olyan hidegnek tűnik nélküle az ágy. Gondolkodom el rajta. Mikor kiér, gyorsan lehunyom a szemem, hogy még véletlenül se lássa, hogy ébren vagyok. Csak egy halk neszet hallok ami felőle jön. "- Sajnálom"

 

 

 

Ennyi volt, amit utoljára hallottam a szájából. Vagyis nem egészen. Volt egy sanda gyanúm, kockáztattam. Követtem őt egészen egy elég ismerős házhoz. Furcsállottam is, de végül is mit veszíthettem volna? Halkan bekopogott az ajtón, mire az kinyílt. Nao boldog képe csúszott be a látóterembe. Megfogta Shou derekát, majd magához rántva, heves csókcsatába kezdtek. Kikerekedett szemekkel néztem a jelenetet. Nem ugrottam elő rejtekhelyemről. Nem! Inkább végignéztem, ahogy ezek vágytól fűtötten egymásba gabalyodtak. Nao, Shou lábát emelte csípőjéhez és azzal Shou egy ugrással köré tekerte másik lábát is.

 

 

 

Becsapták maguk mögött az ajtót. Egyet sem pislogtam még, de azon vettem észre magamat, hogy az ablakban néztem őket. A nappaliból nem mentek tovább.  Szívem mintha egy kalapáccsal ütöttek volna bele egy szöget, darabokra tört. Lassan, óvatos mozdulatokkal húzták le egymás ruháit, miközben a fedetlen bőrre egy-egy pillangó szárnycsapásnyi csókot hintettek. Mikor Nao Shouhoz ért, ő egy édes sóhajjal adta a dobosunk tudatára, hogy mindent jól csinált.

 

 

 

Nem tágítottam, bármennyire is fájt a szívem. Végignéztem azt a jelenetet is, mikor Nao beléhatolt, míg ő kéjes nyögések kíséretében hátravetette fejét. Ránézett csillogó szemeivel, majd ajkaira adott egy lágy csókot. Most nekem kellene ott lennem!! Most nekem kellene élveznem az érintéseit! Nem bírtam tovább. Összetörtem. Nem találtam a szavakat.

 

 

 

Mindent láttam, de nem ejtettem könnyeket. Hogy miért nem? Még magam sem tudom. Talán ez járhatott a fejemben. Miért? Megéri? Egyáltalán mióta? Csak érte éltem, csak érte dobogott a szívem, és, hogy most láttam mindezt a szívem nem dobog többé...már megállt. Már nem élek többé. Nem rohantam el, csak lassan sétáltam haza. Haza? A haza az akkor volt mikor még Shou engem ölelt, csókolt. Akkor már szánalmas alak voltam. Migor megérkeztem a házba, minden sivárnak, kopottnak, és üresnek tűnt. Lassan mozdultam meg, és kerestem elő egy tollat meg egy cetlit, és leírtam rá. "- Láttam."

 

 

 

Egy egyszerű kijelentésnél, nincs is fájdalmasabb dolog az ember számára. Én mégis csak úgy, kijelentettem. Nem érdekeltek a következmények. Már nem. Megmondtam, nélküle, nem élet az élet! Beültem a kocsimba, és elvezettem a kedvenc rejtekünkig. Szerettem itt lenni vele.- Néztem körül. - Itt olyan békés, szép, és nyugodt minden. Mindig kimentünk arra a sziklára, ahonnan az egész tengert a végtelenségig belátni. Most én is odafelé tartottam. Mikor elértem azt, kiálltam a szélére, és onann néztem végig, ahogyan a nap legelső napsugarai elérik a tengert. Hangokat hallottam a hátam mögül. Nem néztem hátra, hiszen tudtam, hogy kitől, illetve, hogy kiktől származott.

 

 

 

- Saga - szólított meg rekedtes hangján. - sajnálom. Erre a szívem egy lökéssel válaszolt. Azt kérte tőlem, hogy ugorjak. Fújni kezdett a szél, és én éreztem, hogy eljött az idő.

 

- Saga! - Hallottam meg Nao hangját is. Bár mindez csupán távolról hallatszott már. Mert már nem voltam köztük. Csak előre néztem, néztem a végtelent. Messziről hallottam, ahogyan a tenger csendesen ringatózik. Újra fújni kezdett a szél.

 

Hátranéztem. Bár nem akartam, mégis egy könnycsepp szántott végig az arcomon. A rohadt életbe! Soha nem sírtam! Soha nem mutattam ki az érzelmeimet! És mégis. Két meghökkent ember társaságában álltam. Láttam ahogyan Shou, végig követi a könnycseppet arcom vonalának mentén, majd újra felnézett a szemembe.                         "- Miért?" Csak ennyi volt semmi több. Én mégis boldog voltam, hogy ha legalább egy kis ideig is, de vele lehettem.

 

A szikláról előre dőlve, még hallottam Shou kiálltását.

 

"- Neee!"  Boldog voltam, míg meg nem láttam. Ezek voltak utolsó gondolataim. Mikor becsapódtam, nem észleltem már magam körül a világot, ahogyan azt sem, hogy a megtört Shou utánam vetette magát a végtelenségbe.

 

 

 

The End...

 

Csal mert Saga érzései = -lőek az enyéimmel :((( Álom ami talán igaz mégis álom...:// mostanság nagyon költői lettem :DDD

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Yaoi írások...
A legjobb, és egyben a legnézettebb yaoi animék...:D - © 2008 - 2024 - justyaoi.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat